fbpx

Jelentkezz most mint

RENDEZVÉNYSZERVEZŐ - ÖNKÉNTES GYAKORNOK

LEGYÉL TE A RENDEZVÉNYSZERVEZŐ A MALTERBEN

A gyakornoki programot mi úgy terveztük, hogy 3 hónapra szól, amit 3 hónappal meg tudunk hosszabbítani. 2 embert keresünk így a legközelebbi kollégád is szintén új lesz a csapatban.

1

JELENTKEZÉS

OKTÓBER 6-18. KÖZÖTT

2

INTERJÚK

OKTÓBER 24., 25. ÉS 28.

3

KIVÁLASZTÁS

OKTÓBER 29-NOVEMBER 2.

4

KEZDÉS

NOVEMBER 4.

Szia!

Ha ezt olvasod, akkor vagy a Malter vagy a rendezvényszervezés érdekel. Ennek őszintén örülünk. Megosztanánk veled néhány gondolatot a Malterről. A Malter már régebb óta létezik, a Micélium Szövetkezet 2022-ben vette át az üzemeltetését. A küldetésünk az, hogy Debrecen kulturális sokszínűségét megmutassuk azáltal, hogy azoknak az amatőr, félamatőr, akár profi művészeknek, zenészeknek, zenekaroknak, csapatoknak teret adjunk, akik máshol nem jutnak fellépési lehetőséghez. A küldetésünk másik része, hogy Debrecenben is kialakuljon egy igazi sör és ital kultúra, ahol inkább a minőségen és nem a mennyiségen van a hangsúly.

Kit keresünk? 

Keressük azt a két leendő munkatársunkat, akiket érdekel a rendezvényszervezés világa. Szuper, ha szerveztél már koncertet, bolhapiacot, kerekasztal-beszélgetést, zenei programot, ha nem az sem gond, mi megtanítunk. Szuper, ha van némi jártasságod a debreceni alter kultúrában vagy vannak kapcsolataid, de ez sem feltétel. Örülünk, ha jártál már nálunk, ismered a Baross16-ot és a Maltert. De a legfontosabb, hogy egy talpraesett kollégát keresünk, légy megbízható, pontos és munkádra igényes. 

Na, de a lényeg. Miért is keresünk téged? 

A mi kapacitásaink is végesek és egyre több a megkeresés a rendezvényekre mint amennyivel mi elbírunk. A fő feladatod rendezvények, programok szervezése lenne, ezek érkezhetnek a szövetkezeti tagok felől, külsős megkeresések útján és később lehetnek a te saját ötleteid is. 

Hogyan zajlik a közös munka?

Megtanítjuk neked azokat az alapelveket amik mentén mi dolgozunk. Vannak már kialakult folyamataink, rendszereink, szabályaink, azonban értékeljük az új ötleteket és akár be is építjük a meglévő folyamatokba.Mondanánk, hogy mindenben, de akkor hazudnánk. Persze, a szövetkezet rendelkezésedre áll, betanítja neked a folyamatokat, de értékeljük, ha tudsz egyedül dolgozni. 

Miért éri meg ezt csinálnod?

Ahogy a pozíció leírásában is látod, ez egy önkéntes munka. Persze ez nem azt jelenti, hogy mi nem adunk semmit. 

  • Neked és egy általad választott embernek 50%-os fix kedvezménye lesz a bár italaira.
  • Minden általunk szervezett rendezvényre te és egy barátod ingyen belépőt kaphat.
  • Az összes általad szervezett rendezvényt felhasználhatod, mint referencia a későbbiekben. Természetesen olyan értékes tapasztalatokat gyűjthetsz, ami a későbbi karrieredben hasznos lehet. 
  • Itt lenne a vége és most jöhetnek a szokásos szövegek arról, hogy milyen remek csapat vagyunk, egy család, aminek te is a része lehetsz stb. Ezektől most megkímélünk.

A lenti formon jelentkezhetsz és keresni fogunk téged. Nagyjából ezt a mentrendet terveztük mi, de az élet majd eldönti ez működik-e:

  • október 6-18.-ig jelentkezési időszak
  • október 24., 25., 28. a személyes interjúk
  • november 4. kezdődik a gyakornoki munkád

Az önkéntes gyakornoki programot mi úgy terveztük, hogy 3 hónapra szól, amit 3 hónappal meg tudunk hosszabbítani. 2 embert keresünk így a legközelebbi kollégád is szintén új lesz a csapatban.

A munka nagy részét home office-ban fogod végezni, de azért bent a Baross-on is fogsz időt tölteni velünk. Nem lesz nagy a munkaterhelés, a héten pár órát kérünk az idődből.

Köszi, hogy jelentkeztél!

A Malter csapata

A jelentkezés után hamarosan küldünk egy e-mailt a részletekről. Kérlek, ha 2 munkanapon belül nem kapsz választ tőlünk, akkor írj az info@malterbar.hu e-mail címre egy üzenetet.

Nagyon köszünjük, hogy jelentkezel hozzánk!